Szolnoki Szabolcs | Insomnia

önálló kiállítás

Szolnoki Szabolcs új képei a festőművésztől már ismerős vizualitással az álmatlanság különös pszichés állapotaiba, az ébrenlét és az álom határán lebegő világba vezetnek bennünket. A vásznain megjelenő figurák, emberek, állatok, növények és tárgyak ködszerűen olvadnak össze térbeli környezetükkel, az elmosódott részletek a valóság és a képzelet, a figuratív és az absztrakt, a felismerés és a bizonytalanság határán tartják a szemlélőt. A festmények látomásszerűek: részleteik olykor élesen kirajzolódnak, máskor elmosódnak, lebegő, diffúz jelleget öltenek, kontúrjaik szinte belevesznek a háttérbe. Ha nem az általa létrehozott limináris terek átmenetisége, akkor a figurák oda nem illő, bizonytalan hatást kiváltó idegensége zavarja meg a befogadás egyértelműségét, a stabil nézőpontot. Ahogy Szolnoki korábbi művei, az Insomnia asszociatív alkotásai sem egyetlen történetet mesélnek el, a nézői élmények, emlékek, gondolattársítások tovább formálják a képek által sejtetett jeleneteket.

Szolnoki művészete a cianotípiák esetlegességét idézi: egyszerre ad éles kontúrt és hagy helyet a véletlennek, a befejezetlenségnek. Képeit nézve olyan érzésünk támad, mintha személyes álmaiba pillantanánk bele – fragmentált, mégis teljességgel átélhető, egyszerre ismerős és idegen világokba. (Martos Gábor)

Az aktatáskás nyúl- avagy a felsőközéposztály a mennybe megy

„A szabadság felelősséget jelent, a legtöbb ember ezért retteg tőle.” (G. B. Shaw)

Ritka az olyan festő ma Magyarországon, aki egyszerre kritikus és ironikus, ugyanakkor a festészet alapkérdéseit, az ábrázolást, a színt, a kompozíciót egyszerre tűzi ki munkássága témájául. Szolnoki Szabolcs egyike azoknak, akik ezt a művészi kifejezésmódot választották. Vagyis a szabadság egyik formáját.

Par excellence festő, kiválóan rajzol, könnyű kézzel-és tanú vagyok rá- nagy gyorsasággal veti vászonra fantasztikus ötleteit. fantasztikus, mert egyszerre laza interieur, alak és groteszk, meghökkentő, meglepő montázs az, amit létrehoz. Szolnoki Szabolcs virtuozitása egyben éles fegyver. Remek rajz és színérzékét használja képtörténeteinek bemutatásához. Képtörténetek, vagy akár modern fabuláknak, tanmeséknek is hívhatnánk munkáit.

Előképei között nem csak Brueghelt, Dorét, Csernust- rajta keresztül Bernáth Aurélt- de Aesopust, Heltai Gáspárt és La Fontaint is fellelhetjük. Utóbbi három mester az irodalmi fabulák kiváló alkotói voltak. És Szolnoki képei számomra ilyen tanulságos mesék illusztrációi. De e meséket-ha gyökereiket meg is találjuk a fent említett szerzőknél- ezeket a meséket Szolnoki írja. Ecsettel, vászonra.

Nézzük csak. Ott van mindjárt a megnyitó címében előforduló aktatáskás nyúl. Korunk gyáva de ügyeskedő hivatalnoka, aki fürgeségével, és óvatosságával remek lakást gründolt össze. Most bátran néz a szemünkbe. Már nem fél. Vagy a csengőgombfejű bemondó, aki készségesen olvas fel bármit, ha megnyomják a fejét helyettesítő készüléket. A modern bútorok között eleven zebrából zebraszőnyeget „legyártó” nőstényoroszlán, a megelevenedő tigrisbőr, mind a hétköznapi luxus frivol megjelenítése. Az elmosódott -fej nélküli- szereplők pedig az átlag feletti átlagemberek lehetetlen portréi.

Persze vannak szelídebb mesék, az unikornis kislány, a rózsaszín gumiflamingó pár helyfoglalása az elegáns miliőben.

Szolnoki vidám, élénk, kortárs színvilágot teremt, mert ebben még sokkal extrémebb módon tudja elfogadtatni a szereplőket. Életük a a high middle class világa.  Szerepük, létezésük, esetleges parazita voltuk beleolvad a mainstream elfogadottságába.

Szolnoki Szabolcs festészete ennek a kortárs világnak a finom, ám kritikus bemutatása. Kortársunk, mert hiszen festészetében a kolozsvári iskola ( Genie,Serban Savu), vagy épp a londoni iskola ( Julie Saville,  Paula Rego ) hatása is megmutatkozik. Sajátos elhagyásos technikája teszi képeit még különlegesebbé, hisz néha egy vázlatnak, máskor töredéknek gondoljuk a gyakran az alapozott vászon fehérjét is meghagyó festményeket. Festői nyelve egyszerre elegáns és rejtélyes. A szinte absztrakt színes foltok és síkszerű növény motívumok közé beilleszkedő, majdnem fotó-realista hatású figuraelemek festői megoldása is bravúros. Egy-egy színes árnyék, egy elegánsan elhelyezett fénycsík teszi plasztikussá a képek szereplőit. Furcsa módon még a rokokó tematikus frivolsága is felbukkan új köntösben Szolnoki Szabolcs munkáiban. Nézzük csak meg a szobában meglehetősen erotikusan hintázó nő képét. Ismerős lehet az előkép. Fragonard a Hinta (eredeti címe: A hintázás örömteli balesetei) egy 1767-es festmény, amelyen egy hölgyet hintáztatnak, miközben kedvese alulról figyeli a szoknya alá beleskelődve.  Szolnoki képéről hiányzik a kukkoló- azok talán mi lehetünk. Mint ahogy minden bódítóan színes festményének vonzásától-mint rovar a fényre- közelebb és közelebb megyünk, s mire majdnem elmerülünk kénytelenek vagyunk észrevenni valamit, valami furcsát. Valami nem odaillőt.

Mit akar a baseball ütős öltönyös úr a szobabelsőben? Miért ül a hivatalnok az íróasztalnál miközben a szobát egy vidám hölgy festi létráról? Mit keres a csibés lufi a szobában? És a dohányzó úr, aki alig látszik?

Rejtélyek, megfejtendő kérdések kukkolók számára, és persze ha megvan a megfejtés akkor maga a fabula, a tanmese is érthetővé válik.

Kedves vásárolni akaró műgyűjtők; aki Szolnoki Szabolcs képet akar venni gondolja át jól; egyben egy életrejtélyt, egy fogas kérdést is vásárol. Kettőt az egyben. Már megéri.

// Sinkó István megnyitóbeszéde