Benyovszky-Szűcs Domonkos | Caelestia crimina – Égi bűnök
egyéni kiállítás
Benyovszky-Szűcs Domonkos képzőművész 2023 szeptemberétől látható kiállítása a Faur Zsófi Galériában az esztétizált, láthatatlan erőszak formáira és terjedésére hívja fel a figyelmet a művészet eszközeivel.
Képzeljünk el egy hollywoodi filmet, amelyben rasszista, szexista és erőszakos jelenetek váltják egymást, happy end nélkül – ez a filmipar mai, politikailag korrektségre törekvő világában, a nem és rassz szerinti reprezentáció szabályozásával már alig fordulhatna elő. Ugyanakkor a legfelkapottabb pornográf tartalmakban a test tárgyiasítása, az abúzus különböző formáinak ábrázolása mindennapos és validált, amely ily módon rejtetten, a pornográfia keretei között terjed globálisan. De nem kell feltétlenül ilyen jellegű tartalommal találkoznunk ahhoz, hogy lássuk: a kortárs valóságunk erőszakkal telített, vizuális kultúránk egyes elemei pedig gyakran ártatlan vágykeltőnek tűnnek, miközben az elnyomó, hatalmi működés egyik alappilléreként hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendszer folyamatosan újratermelje az elnyomást. Ezek a jelenségek "cenzúrázva" érnek el hozzánk: az erőszak különféle formáinak romantizálása, esztétizálása vagy erotizálása révén. Az esztétizált és erotizált abúzus a pornóipar legfontosabb terméke, mely a világ vezető iparágai között szerepel, Hollywood bevételének többszörösét generálva évről évre. Ezt szolgálta történetileg a kilencvenes évek végétől a minél szélesebb elérést biztosító kábelszolgáltatók éjszakai műsorideje Magyarországon, mely később az internet elterjedésével korlátlanul terjedhetett; a „pároknak tervezett”, játékfilm hatását keltő tartalmak; vagy a festészettörténetből ismerős esztétikai kódok, mint például a komplementer színek vagy a gondosan megtervezett kompozíciók használatával a pornófilmekben. Időben visszatekintve ez az ábrázolásmód a barokk festészet idején, Rubens munkássága alatt nyerte el egyik csúcspontját, aki újfajta érzékiséggel telítette az aktfestészet korábbi tradícióját, ötvözve a németalföldi zománcos grisaille (fekete-fehér) festészetet az itáliai pasztózus színfestészettel. Az eufemizált nemi erőszak egyik meghatározó előzményeként is tekinthető görög és római mitológia számos történetét festette meg Rubens. Ovidius Átváltozások című művében például több mint ötven nemi erőszak leírása szerepel, melyekre többnyire elragadtatásként, elrablásként, románcként, szerelemként vagy akár házasságként hivatkoznak a művészetben. Be kell látnunk, hogy a kultúrává tett erőszak ábrázolása évezredek óta része a vizuális kultúránknak, elég csak a képtárakban, szoborcsarnokokban járva a kiállított műtárgyakra és az általuk ábrázolt történetekre gondolnunk.
A Faur Zsófi Galériában bemutatott kiállítás arra keresi a választ, történetileg hogyan vált láthatatlanná, ugyanakkor keresetté, nézetté és akár vágyottá is a szexualitással összefüggő erőszak ábrázolása. Benyovszky-Szűcs Domonkos legújabb műveiben az ezredfordulóra jellemző "feature" pornófilmek esztétikáját kapcsolja össze az idealizált test képzőművészeti tradíciójával, mely leginkább a görög mitológiában és az istenek ábrázolásában gyökerezik. Erre utal a kiállítás címe is, Ovidiustól kölcsönözve: Caelestia Crimina – Égi bűnök. A kultúra és a mitológia is olyan médiumok, amelyek elfedik, kitakarják, megközelíthetetlenné teszik az erőszakot, a pornografizált kultúra alapjául pedig épp az erőszak észrevétlenné, láthatatlanná tétele szolgál. Ennek vizualizálása a kiállításon bemutatott műveken keresztül semmiképp sem öncélú, és ugyanúgy rejtetten ölt testet: a Rubens átiratokon megjelenő, Ovidius írásaiból választott részletek a festékrétegek közé bújtatva, a médium által kitakart üzenet allegóriájaként hívják fel a figyelmet a csábító, esztétikus felszín alatt rejlő abúzusra. Mivel mindez a klasszikus kultúra nyelvén, latinul történik, épp annyira megközelíthetetlen és elfedett, mint a pornóban rendszerszinten jelen lévő brutalitás.
A kiállítás nem keres felelősöket, nem hibáztat, nem stigmatizál, csak egy széles körben elterjedt és elhallgatott jelenségre hívja fel a figyelmet a kortárs képzőművészet eszközeivel. A festmények és risoprintek mellett a minket körülvevő, domesztikált bántalmazás analógiájára egyes művek lakástextilek (törülköző, díszpárnahuzat) formájában is teret kapnak a kiállítótérben, akár megvásárolható, hazavihető formában is. A kiállítás részeként adománygyűjtéssel kívánjuk támogatni a nők elleni erőszak területén jogvédő, segítő, kutató és köztudatformáló tevékenységet folytató Patent Egyesületet.
Megnyitó
Időpont: 2023.09.06. szerda, 19h
A kiállítást megnyitja: Tisza Kata, interkulturális pszichológiai szakértő
Helyszín: Faur Zsófi Galéria, 1114 Bp., Bartók Béla út 25.
Tisza Kata megnyitó szövege:
Olyan zavarba ejtő, hogy nincs abszolút igazság. Nincs abszolút tény. Minden kontextus-függő. És ha nincs meg a kontextus, akkor hirtelen elveszünk, és nem tudunk viszonyulni hozzá.
Ilyenkor a következő műveletek lesznek érvényesek: 1. Valakinek meg kell mondania, el kell döntenie, miről mit kell gondolnunk, és ez megkönnyebbülés is, mert ahhoz lehet igazodni. 2. Ha nincs hirtelen ilyen valaki, akkor az általános nézetek, elterjedt sztereotípiák lesznek érvényesek. 3. Ha valaki egyiket sem szeretné alkalmazni, akkor gondolkodnia, érvelnie, mérlegelnie szükséges ahhoz, hogy dönteni tudjon.
A legnehezebb művelet lesz a legritkább is. A leggyakoribb pedig az első vagy a második: mi a norma az adott kérdésről, vagy mi a közhiedelem róla?
Ha az emberölés a norma, mondjuk egy háborúban, akkor abban a kontextusban az embermentés lesz a furcsaság, a deviancia. Ami az adott kontextusban a deal, az a szabály, az határozza meg, hogy miként értelmezzük, akár ugyanazt. Ha egy nyitott kapcsolatban lépünk félre, akkor az a megállapodás része, tehát nem minősül árulásnak, ha egy monogám szerződésben, akkor az erőszak, mert megfosztom a másik embert a bizalomtól, a szabad döntés jogától, hogy tudhassa és megválaszthassa miben van. Ha két ember konszenzuálisan élvezi az erőszakos szexet, akkor az nem számít erőszaknak, ugyanez azonban konszenzus hiányában erőszak.
Mi a megállapodás a meztelenségről?
Végigsétálni meztelenül a Bartók Béla úton botrányos, ugyanez egy nudista strandon már szinte unalmas. A tér, amiben valami zajlik, az idő, és a közmegegyezés kritikusan meghatározza tehát miről mit gondolunk. Meztelen testek a Bartók Béla úton. Akkor ez most mi? Fedett kirakatok mögött. Mit gondoljunk róla vajon?
Ha senki nem megy közelebb valami furcsasághoz, akkor könnyebb távolságot tartani, ám odamenni, és szemügyre venni bátorság. Ha zajlik egy erőszak-jelenet, nagy a késztetés, hogy elforduljunk. Mert odamenni azt jelenti belépni a szürke zónába, ahol nem tudjuk mi zajlik, és fel kell mérni, ami felelősséggel jár.
Ha én meztelen testeket nézek zárt ajtók-ablakok mögött, de ezt mások is tudják, akkor ez mit mond rólam? Hogyan fognak hozzám viszonyulni vajon? Ha mások is odamennek, és nyíltan felvállalják, akkor én is megnyugodhatok. De ha csak én megyek oda, akkor az nagyon rizikós. Még akkor is, ha nekem az tetszene, vagy kíváncsi vagyok. Mert nemcsak ez a szempont tehát, hanem az is, hogy mindez hogyan tűnik majd fel mások szemében? Mit mond majd a mások ítélete rólam?
Mert ha van rá esély, hogy valami rosszat mondhat, akkor inkább úgy csinálom ugyanezt, hogy ne tudják meg, ne derüljön ki. Tehát komoly összefüggés van a között, hogy mit mond a norma és a között, hogy én, amit csinálok, azt mennyire nyíltan vagy mennyire titokban fogom csinálni.
A norma nem azt szabja meg, hogy mi legyen vagy ne legyen, mert az
ösztönkésztetések ennél erőteljesebbek, hanem azt, hogy mi látszódhat és mi nem. Milyen típusú erőszak oké egy adott közösségben és mi nem? Ha valami deklarálva van, akkor a felszín ahhoz igazodik. A dolgok mélye ennel komplexebben alakul, de a felszínen zajló dolgok, a megítéléstől való félelemben módosulni fognak. És azok majd visszahatnak a mélystruktúrára is.
Ha nem látunk semmit a felszínen, az nem azt jelenti, hogy erőszak nincsen, hanem csak azt, hogy ez rejtve van, tabusítva van. Vagyis mindössze információnk nincsen róla. Ha valamiről szabad beszélni, akkor sokkal több információnk is lesz arról, mi zajlik valójában.
A titok tehát nem véd meg, hanem mélyiti az esetleges veszélyt, sérelmet. Hozzá se tudunk férni a problémához, következésképpen megoldani is nagyobb nehézséget okoz. A titok az erőszakot védi, sosem az áldozatot.
Vagyis, ha szabad megmutatni, kitenni, beszélni róla, akkor az felhasitja a tabusítás vásznát, kinyitja a szabad levegő áramlását, és láthatóvá teszi a problémát, amin keresztül közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz is. Vagyis szabad meztelen testeket nézni a Bartók Béla úton, ha az mond valamit arról, ami miatt ugyanez a tett, e nélkül a kontextus nélkül, máskor és máshol egészen mást és valami igazán veszélyeset jelenthet, ahol mi mind nem leszünk ott, hogy szükség esetén segíthessünk.
Az igazi veszély a láthatatlanságban zajlik. Meg a hazugságban. Ami azt jelenti, hogy zajlik ugyan az erőszak, akár a szemünk előtt is, de mi úgy teszünk, mintha nem zajlana, mintha nem látnánk. Mert ezzel, hogy nem nézünk oda, vagy odanézünk, de nem vállaljuk a felelősséget, hogy szóvá tegyük, cselekedjünk, úgy gyakorlatilag láthatatlanná tesszük a problémát, mert lefedjük a jováhagyásunkkal, s ezzel részt vállalunk az abúzusban, a hallgatással. A hallgatás ez esetben bűnrészesség.
Mindenki érintett. Otthon van velünk, hozzászokunk, és akkor az már természetes, mint a levegő, beszívjuk, mérgez, mint a szénmonoxid, de nem tudjuk, nem realizáljuk, és megfulladunk. Nem tudjuk kinek mi a rejtett valósága. Minél nagyobb a távolság a felszínen kimondott, megmutatott valóság, és a mélyben rejtett, letakart függősége közt, annál súlyosabb lesz a hazugság, a tagadás, a tabusítás kényszere. Vagyis minél nettebb a felszin, minél tökéletesebbnek tűnik, annál nagyobb eltérést, hézagot kell elrejtenie.
Ami láthatóvá tett, kimondott, reflektált, azzal lehet csak kezdeni valamit. Ott kezdődik a szabadság. A csöndben, a titokban nincs gyógyulási, fejlődési lehetőség. A beszédnek tehát, a kimondásnak, a megmutatásnak óriási a jelentősége, mert csakis innen indulhat el bármiféle változás úgy egyéni, mint társadalmi szinten. Vagyis a láthatatlanság láthatóvá tétele felelősség.
Ha egy kultúra nyiltan használja a női testeket instrumentalizálásra, akkor ez az üzenet normalizálódik, hogy a női test használható, és ez a használat helyénvaló. Akkor a használatból vagy visszaélésből fakadó fájó érzések, az ellenállás nem tűnik helyénvalónak, ami odavezet, hogy el kell fojtani a felszakadó lázadó, tiltakozó érzéseket. A szégyen, mint celofán, temeti őket maga alá.
A hallgatás tűnik majd természetesnek, mert az lesz a kívánatos, holott éppen a hallgatás nem az. Ha ütnek, ha vernek, ha kínoznak, akkor a lehető legtermészetesebb válasz a segélykiáltás. Kivéve, ha arra leszünk kondicionálva, hogy nem szólalhatunk meg, mert nem illik, s ha megszólalunk, nem az elkövető kerül elmarasztalásra, hanem a megszólaló, vagyis maga az áldozat.
Minden eszköz gyógyító, amely feltépi a hazugságot, és megmutatja a valóságot. Nem azonos azzal, amit megmutat, de felelősséget vállal vele szemben. Így ezek a képek is gyógyító hatással bírnak a pszichére, ahogy egy szöveg, vagy egy zene vagy egy film is képes erre. Különböző rétegei vannak a traumának, ahogyan rétegei vannak a feloldozásnak is. Nem fogható be mind egyszerre, ez egy hosszas felépülési útvonal, amely során egyénekként is, társadalomként is szükséges a gyógyulás.
Az erőszak nem ott kezdődik, hogy ütnek-vágnak-fojtogatnak-
A szexualitás sok esetben válhat terepévé elfojtott indulatoknak: egy testen vezetem le, büntetem meg, amit máskor, máshol elszenvedtem. Terápiás munka során megismerjük a határainkat, és engedélyt adunk magunknak azok védelmére, valós érzéseink megélésére, ami segít felismerni, ha nem a saját szabad akaratunkban vagyunk, ha traumából válaszolunk, vagy ha használati tárggyá válunk.
A hazugság, a tabu, a láthatatlanság, az elhallgatás csak addig tartható fenn, amíg már annyira fájni nem kezd, hogy szétrobbantja a teret, ehhez kell az érzés bátorsága, ami szintén lehet gyógyító munka eredménye.
Nem lehet elég módon és elég eszközzel hangsúlyozni, hogy az erőszak nem elfogadható, akkor sem, ha látszik, akkor sem, ha elrejtett, akkor sem, ha norma legitimálja, akkor sem, ha senki sem néz oda, akkor sem, ha nincs hangja, es nincs kézzelfogható nyoma. Mert minden esetben ott lesz a lenyomata a lelken, és egy idő után kivetül majd a testre, mert minden, amit elhallgattatunk, az ordítani fog más módon, amíg meg nem halljuk. És minél nagyobb a különbség a külső csönd és a belső üvöltés közt, annál nagyobb erőkkel is fogja széttörni a fogságát egy napon. Minél közelebb áll a kettő egymáshoz, a belső és a külső valóságok, annál szabadabbá válunk.
Ehhez először fel kell ismernünk, hogy fáj. Meg kell engednünk magunknak, hogy ezt tudomásul vegyük. Utána kimondjuk. Mert a kimondás már felelősségvállalás. Ahogy a segítségkérés is az. És innen, ebből a pontból már lehetségessé válik a cselekvés is, az elindulás.
Nekem, ma, itt ez a kiállítás: lázadás. Kifinomult, ám erős lázadás. A közös lázadás pedig: lehetséges szabadulás.
További kapcsolódó események:
Kerekasztal-beszélgetés
Időpont: 2023.09.13. szerda, 18h
A kerekasztal-beszélgetés moderátora: Oltai Kata, művészettörténész, kurátor
Közreműködők: Benyovszky-Szűcs Domonkos, festőművész; Fülöp Tímea, klasszika-filológus, esztéta, antikvitás-szakértő; Szil Péter pszichoterapeuta
A kiállítás részeként adománygyűjtéssel kívánjuk támogatni a nők elleni erőszak területén jogvédő, segítő, kutató és köztudatformáló tevékenységet folytató Patent Egyesületet.
Helyszín: Faur Zsófi Galéria, 1114 Bp., Bartók Béla út 25.
Értsd a Kortárst! | Interaktív tárlatvezetés
Időpont: 2023. szeptember 16., szombat, 11h
A program tervezett hossza: 90 perc, maximális létszáma: 25 fő.
A tárlatvezetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát jelezze az info@galeriafaur.hu email címen szeptember 15-ig.
Helyszín: Faur Zsófi Galéria, 1114 Bp., Bartók Béla út 25.
Érzékenyítő műhelyfoglalkozás a Patent Egyesülettel
Időpont: 2023. szeptember 26., kedd, 18h
A program tervezett hossza: 60 perc, maximális létszáma: 20 fő.
A workshopon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát jelezze az info@galeriafaur.hu email címen szeptember 24-ig.
Helyszín: Faur Zsófi Galéria, 1114 Bp., Bartók Béla út 25.
A kiállítás megtekinthető szeptember 29-ig minden hétköznap 12:00-18:00 között a Faur Zsófi Galériában.