Bartl Jószef | Ultramarin struktúrák

Emlékkiállítás

Ultramarin struktúrák

Válogatás Bartl József Munkácsy-díjas képzőművész alkotásaiból

Bartl József 1972-től a Szentendrei Régi Művésztelep tagjaként kapcsolódott be Szentendre sokrétű művészeti életébe, olyan mesterek támogatásával, mint Kmetty János és Ilosvai Varga István. Nagy hatást azonban mégsem a posztnagybányai törekvések gyakoroltak rá, hanem a Korniss Dezső és Bálint Endre által képviselt képépítő módszer. Bartl a népművészeti gyűjtőutakon megismert népi tárgyak díszítőmotívumait (tímárjel, szív, tulipán, kereszt, baba) jeleníti meg festményein, az autentikus közegükből kiszakított jelképeket sajátos geometrikus rendszerbe helyezi, s ezáltal egyfajta szimbólumtárat vagy „jelképkatasztert” hoz létre belőlük.

Indíttatása, választott mesterei és szellemi mentorai (Bálint Endre, Korniss Dezső), igazodási pontjai és alkotó közege (Európai Iskola, Szentendrei Régi Művésztelep), baráti kapcsolatai (Major János, Kovásznai György), sőt néhány, a Zuglói körrel (Út 1966) és a neoavantgárd képviselőivel (Stúdió ’66) közös kiállítás a hatvanas években jelentkező újító nemzedékhez kapcsolja. 

Életművében több korszak is elkülöníthető, a nyolcvanas évek közepére az érzékeny színátmeneteket, a derengő vagy kirobbanóan erőteljes színstruktúrákat homogén koloritmezők váltják fel. Ezzel együtt Bartl kilép a képsíkból, és a faktúrák, plasztikus élek, festőkéssel létrehozott négyzetes képmezők révén halad tovább a harmadik dimenzió irányába. A képek alapszíne a fehér, mely néha ultramarinkékbe, néha halvány barnába hajlik. E „kép parcellákat” rovátkák, csíkozott és pöttyözött felületek töltik meg, az ablakszemként kitáruló képnégyzetekbe geometrikus jelek, síkidomok kerülnek (ék, kör, négyszög, kereszt).

A Bartl művek esszenciáját a motívumok végtelenszámú variálhatósága, a ritmikai képleteket megrajzoló forma elmozdulások, az egymásra montírozott transzparens síkok, az organikus jelek geometrikus terekbe való beillesztése jelenti.

 Kopin Katalin

művészettörténész